

Az emberi szervezet 70 %-a víz és manapság bizonyított tény, hogy számos betegség a nem megfelelő mennyiségű víz fogyasztása miatt jött létre.
A sejtek falai kiszáradnak és lassítják a protein és az enzimek áthaladását, de úgyszintén a toxikus anyagokét is és így gyorsabban öregszünk.
A mágneses víz élő vizet jelent, a forrásvízhez hasonlót, amely a Föld mágnesességét tartalmazza, ellentétben a tartályokban illetve a csövekben álló vízzel, amely így elveszítette mágneses tulajdonságát.
A csontképző sejtek, osteoblastok a mágneses tér hatására gyorsabban működnek, a csont gyorsabban forr össze és telítődik. Ezért a szervezet belső tisztítása és a csontok rekonstrukciója érdekében, a megfelelő mágnesességet, az ékszerek viselésével és a mágneses víz egyidejű fogyasztásával lehet elérni.
A „pH” érték valamely oldat savas (illetve lúgos) szintjének mutatója és ezt a vegyészetben és a gyógyászatban alkalmazzák. Tekintettel arra, hogy az ember szervezetét nagyobbrészt folyadék illetve oldatok képezik, savasodási foka azonos fontosságú a testhőmérséklet értékével illetve a magas vérnyomással. A szövetek jobb oxigén ellátásával, belső nedveink savas értéke csökken illetve nő a lúgos és fordítva. Testünk, mint minden élő szervezet, akkor működik legjobban, ha a test paramétereinek (vérnyomás, testhőmérséklet, pH stb.) értéke optimális.
Amikor a pH szint alacsonyabb a normál értéktől, a test nedvei savasabbak mint kellene. Ilyen közegben baktériumok, vírusok, paraziták és gombák burjánzanak. Ellenkezőleg, ha testnedveink savassága csökken, lúgossága pedig nő, szervrendszereink mind jobban és jobban működnek, úgy a sejtek, mint a szövetek, szervek és mindehhez hozzájárul a jobb oxigénellátás.
Másrészt, a gyulladások, a meggyengült vérkeringés és sérülések csökkentik a szövetek oxigénellátását és azok savasabbakká válnak és a betegségek hosszabb lefolyását segítik. A mágneses tér északi pólusa javítja a vérkeringést, a vér oxigénellátását, csökkenti a szövetek savasságát, növeli lúgosságát, ami által a szervezet valamennyi folyamata gyorsan normalizálódik és ezért nevezik joggal a „XXI. század antibiotikumának."
Gyakorlatban hogyan készítsünk magnetizált vizet:
Este bele kell dobni a mágnes botocskát a másfél literes ásványvizes flakonba, vagy kancsóba és reggelre magnetizált, aktív vizet iszunk.
Lehet vizepohárba is helyezni, ötször,hatszor megkeverjük a vizet a botocskával és máris ihatjuk.

A víz a legfontosabb része az életmódnak.
Ahhoz, hogy szervezetünk jól működjön, fontos hogy legalább 1,5-2 liter vizet fogyasszunk el naponta. Az ENERGETIX mágneses keverőpálcájának használatával Ön is gyorsan készíthet jó minőségű vizet. A keverőpálca 2000 gauss erősségű mágnest tartalmaz melyet ha egy pohár vízbe helyezünk, É/D polarizált, vagyis vegyes vizet készíthetünk. A mágnesezett vízből napi 1 literrel fogyasszunk el. Fogyasztása ébredés után, valamint étkezések előtt célszerű.
Hatásai:
* javítja az emésztést, tisztítja a vastagbelet
* jó közérzetet biztosít
* salak- és méreganyagok ürítése fokozódik
* erősíti az immunrendszert
* regenerálja a szöveteket
* csökkenti a koleszterinszintet
Növényekre:
* növeli a növény általános egészségét
* serkenti a növekedést* betegségmegelőző
![]()
Pdf-ben bővebb információ az Energetix mágneses aktív vízről
KLIKK a lenti képre!
KIVONAT A pdf-ből:
OXIGÉNTERÁPIÁK - RÖVID TARTALOM
Az oxigén életünk egyik legfontosabb alapeleme, testünk egyetlen sejtje sem képes nélküle fennmaradni. Az emberi test az öregedés és a stressz folytán mind kevesebb oxigént vesz fel, ami számos betegség okozójává válhat. A tanácsadó könyv az olvasók szélesebb rétegeit célozza meg, azzal, hogy eligazít az egyes terápiaformák között, bemutatva azok hatásmechanizmusát is. Ezek az eljárások serkentik a sejtek oxigén-anyagcseréjét, és sok betegséget enyhítenek.

Az oxigenizáció hatása a daganatok biológiai viselkedésére
|
Szerzők 2007. július 13 1Országos Onkológiai Intézet Budapest Ráth György u. 7-9. 1122
Klikk itt lenn - in English - szíves figyelmébe ajánlom az angol szöveg alatt lévő hivatkozásokat! Ebből kivéve a cikk végén Kivonat magyar | in English A rosszindulatú daganatokban gyakran ún. hypoxiás, csökkent oxigéntartalmú területek vannak (az oxigéntenzió < 7 Hgmm). A preklinikai, valamint klinikai vizsgálatok igazolták, hogy a hypoxia fokozza a tumorok progresszióját, agresszivitását. Szövettenyészeteken tanulmányozva az oxigén hatását, bebizonyosodott, hogy az oxigenizáció in vitro önmagában is gátolja az ép szövetek, a benignus és malignus tumorok sejtjeinek növekedését. Az onkoterápia szempontjából rendkívül fontos megállapítás, hogy ha egy daganatban az oxigén parciális nyomása kevesebb, mint 2,5 Hgmm, a sugárérzékenység lecsökken (intrinszik radiorezisztencia). Hypoxiás tumorokban számos kemoterápiás gyógyszer is hatástalan (kemorezisztencia). Oxigén hiányában vagy hypoxiás szövetekben a fotodinámiás kezelés is eredménytelennek bizonyult. Mindezen kísérleti és klinikai tapasztalatok alapján már évtizedek óta egyes intézetekben kiegészítő kezelésként, de egymagában is próbálkoznak a daganatos betegek oxigenizációjával. A leggyakoribb kezelési forma az oxigéngáz belélegeztetése (hiperbarikus oxigénterápia), vagy az oxigénnel telített víz alkalmazása fürdő vagy ivókúra formájában. A ma már nemzetközi kooperációban is végzett vizsgálatok egyértelműen igazolják az oxigénbevitel jótékony terápiás, radio- és kemoszenzitizáló hatását. Az általánosan alkalmazott eritropoietin-kezelés is bizonyítja az oxigenizáció jelentőségét a tumorterápiában. Időszerűnek látszik Magyarországon szakintézetekben nagy beteganyagon kivizsgálni az oxigenizáció tumorgátló, radio- és kemoszenzitizáló hatását.”
Figyelmükbe ajánlom még, mágneses vízzel a rák ellen: A szegedi egyetem kutatói új módszert fejlesztenek ki a rák elleni harchoz. Felfedezésük lényege - leegyszerűsítve - egy folyadék, melyben mágneses részecskék kerítik be a daganatos sejteket. Ezzel az eljárással célzott csapást lehetne mérni a rákos területekre az épek sérülése nélkül. Ezen a linken keresztül bővebb felvilágosítást kap: http://www.rtlhirek.hu/cikk/113611 |
Boyle, RG, Travers, S.: hypoxia: célzás a daganat. Rákellenes minőségben Med. Chem., 2006, 6 , 281-286.
Brizel, D., Hage, W., Dodge, R. es mtsai: Túlnyomásos oxigén javítja tumor sugárzást válasz lényegesen több, mint carbogen / nikotinamid. Radiat. Res., 1997, 147 , 715-720.
Caro, JJ, Salas, M., Ward, A. es mtsai: Vérszegénység független prognosztikai tényező a túlélés a rák. Cancer, 2001, 91 , 2214-2221.
Cheng, KC, Loeb, LA: Genomikai instabilitás és a tumor progresszióját: mechanikus szempontok. Adv. Cancer Res., 1993, 60 , 121-156.
Chen, Q., Huang, Z., Chen, H. es mtsai: Improvement tumor választ manipuláció tumor oxigenizáció során fotodinámiás kezelés. Photochem. Photobiol., 2002, 76 , 197-203.
Christofori, G.: Új jelek a invazív front. Nature, 2006, 441 , 444-450.
Dalla Via, L., Marciani Magno, S.: Photochemotherapy a daganatok kezelésében. Curr.Med. Chem., 2001, 8 , 1405-1418.
Durand, RE: A hatása microenvironmental tényezők során a daganatellenes kezelés. A Vivo, 1994, 8 , 691-702.
Feldmeier, J., Carl, U., Hartmann, K. es mtsai: Túlnyomásos oxigén: nem is növekedés-vagy rosszindulatú daganat kiújulásának? Alatti Hyperb. Med., 2003, 30 , 1-18.
Ferguson, B., Hudson, W., Farmer, J., Jr.: Túlnyomásos oxigén terápia gége radionecrosis.Ann. Otol. Rhinol. Laryngol., 1987, 96 (1 Pt 1) , 1-6.
Folkman, J.: Mi a bizonyíték arra, hogy a daganatok angiogenezist függ? J. Natl. Cancer Inst., 1990, 82 , 4-6.
Fyles, AW, Milosevic, M., Wong, R. es mtsai: oxigénellátás jósolja sugárzás válasz és túlélés a méhnyak rák. Radiother. Oncol., 1998, 48 , 149-156.
![]()
VIDEÓ
KLIKK a képre!
![]()
Amennyiben felvennéd velem a kapcsolatot, kérlek, a klikkelj a Kapcsolatfelvételre, és választ adok kérdéseidre. Köszönöm.
Kigyósi Moni
e-mail: moni.kigyosi@gmail.com
Mobil: 06-20-266-5473
Skype: kigyosi.moni
![]()






